Eseménynaptár

HELYI TANÁCS

ÖNKORMÁNYZAT

schengen II.

Schengen II.







  • « BEMUTATKOZÁS « Nagyjaink 
  • Kriza János

    (Nagyajta, 1811. június 28. – Kolozsvár, 1875. március 26.)
    néprajzkutató, költő, műfordító, unitárius püspök, a Magyar Tudományos Akadémia tagja

    A neves gyűjtő és nyelvjáráskutató 1811. június 28-án született Nagyajtán. Torockón (1820-ban az algimnáziumba került), Székelykeresztúron (a felsőbb osztályokat 1825-től), Kolozsvárott (1829-től) tanult. Ugyanott végezte 1833-ban a bölcseletet és teológiát. 1833–35-ig akkori szokás szerint a jogot is hallgatta. 1835-től kolozsvári unitárius egyház lelkészévé, de hittudományi képzettségének befejezése végett két évre külföldi tanulmányútra küldték Berlinben, ahol bölcseleti és hittani ismereteit gyarapította, ezek mellett a nyelvészettel is előszeretettel foglalkozott.

    Kriza János már kisdiák korában írogatott magyar és latin nyelvű verseket, kolozsvári kollégiumi éveiben az önképzőkör egyik vezetője volt. Friss népies hangú költeményei a Reményben, az Atheneumban, a Nemzeti Társalkodóban, a Vasárnapi Újságban, de külön kötetben is megjelentek. Az 1840-es évektől munkatársai bevonásával fáradhatatlanul gyűjteni kezdte a székelyföldi népköltészet termékeit. Két év múlva felhívást bocsátott közre a „Vadrózsák” című kötet megjelenését célzó előfizetésekre. A forradalom és szabadságharc, majd az azt követő Bach-korszak késleltette a gyűjtemény első kötetének kiadását, mely csak 1863-ban hagyta el a nyomdát. Megjelenését elsősorban gróf Mikó Imre anyagi támogatásának és Gyulai Pál szerkesztői közreműködésének köszönhette. A kötet népszerűségére jellemző, hogy napjainkig több kiadást ért meg és anyagából számos antológia összeállítója merít. A második kötetet anyagiak híján nem jelentethette meg, így annak kéziratát a Magyar Tudományos Akadémiának ajánlotta fel. Az Akadémia vállalta a kézirat kiadását és felkérte Krizát a szerkesztésre, aki alig fogott hozzá a munkához, tüdőgyulladást kapott és 1875. március 26-án hirtelen elhunyt. Kolozsváron a Házsongárdi temetőbe helyezték örök nyugalomba.

    Kriza püspökként megerősítette egyházának autonómiáját, az angol-amerikai testvéri kapcsolatok kiépítésén fáradozott, ugyanakkor a magyar társadalom sorskérdései is foglalkoztatták, melyeket elsősorban a népsors szemszögéből nézett. Egyházi beszédei a keresztény erkölcsről, gyakorlati életről, a tudomány és társadalom kérdéseiről szóltak. Vallotta, hogy a lelkésznek kötelessége, hogy írásaiban, prédikációiban az észnek erőt kezdeményezőkészséget, a léleknek pedig Isten békéjét adja, nyugalmat teremtsen.
Fotók